Breaking News: elvérzett a Digital Economy Act elleni támadás

2010 egyik fontos eseménye volt fájlcsere fronton a Digital Economy Act (DEA) elfogadása. Ennek keretében a brit parlament egy, a francia fokozatos válasz rendszeréhez hasonló, de azzal nem azonos modell bevezetésével tett kísérletet a fájlcserélés visszaszorítására.

A törvény egyelőre rögös úton halad. Tavaly megtámadta két internetszolgáltató, mondván, hogy a jogszabály elfogadása nem az angol jogalkotási rend szerint történt, és amúgy sem adekvát megoldás a fájlcserélés problémáira. Bár már márciusban döntés kellett volna, hogy szülessen az ügyben, erre csak a héten került sor.

Az ügyben eljáró bíró elutasította a BT és a TalkTalk internetszolgáltatók keresetét, vagyis indokoltnak és arányosnak, valamint az Európai unió jogával összhangban állónak találta a DEA-t. Az ISP-k számára egyedüli kedvező hír, hogy a bíróság szerint az internetszolgáltatók nem kényszeríthetők arra, hogy a fájlcserélőkkel kapcsolatos adatgyűjtés és adatszolgáltatás valamennyi költségét állják (vagyis a költségmegosztást a brit parlament némileg meg kell, hogy változtassa).

Mindez azt jelenti, hogy a DEA zöld utat kapott, habár korábbi hírek szerint legkorábban csak jövőre kezdik majd érdemben alkalmazni. És addig a világ (és a fájlcserélés) is sokat változhat.

A bírósági döntés teljes szövege elérhető az alábbi linken.

Címkék: , , ,