Blogbejegyzés író verseny a Szellemi Tulajdon Világnapja alkalmából

Eljött újra április 26., a Szellemi Tulajdon Világnapja. Emlékezzünk meg e világnap eredetéről, majd hadd hirdessem meg a Szerzői jog a XXI. században első vendég blogbejegyzés író pályázatát.

Az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) 2000-ben döntött úgy, hogy az április 26-át a kreativitás és az innováció, valamint a szellemi tulajdonvédelem tisztelete és fontossága jeleként a Szellemi Tulajdon Világnapjává nyilvánítja. Azóta évről-évre rendezvényekkel emlékeznek meg e világnapról az IP szektor iránt érdeklődő emberek. A WIPO idei szlogenje a jövőbe mutató, innovatív alkotók megbecsülésének hangsúlyozása, olyan példákon keresztül, mint Marie Curie, Picasso vagy épp Jimi Hendrix. (A WIPO 2012-es reklám plakátja itt érhető el.) A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, együtt más fontos IP szervezetekkel, ugyancsak szakmai rendezvényt tart április 27-én. Íme a felhívás.

A WIPO amúgy azt javasolja: rendezzünk eseményt vagy tegyünk valamit a világnap tiszteletére. Rendezni most nincs lehetőségünk semmit, ugyanakkor örömmel fogadja meg a Szerzői jog a XXI. században blog szerzői gárdája e jó tanács második felét, és ezúton közzétesszük az alábbi 

BLOGBEJEGYZÉS ÍRÓ PÁLYÁZATOT:

Várjuk olyan bejegyzések benyújtását, amely megfelel az alábbi feltételeknek. Elsősorban két nagy kategória mentén csoportosíthatók a bejegyzések: klasszikus szerzői jogi kérdések (irodalom, tudomány és művészet), illetve a digitális technológiák és az információs társadalom kihívásai a szerzői jogra.

A bejegyzés tartalmát tekintve - az alábbiaktól eltekintve - nem kívánunk semmilyen korlátot állítani. Az írásoknak azonban szigorúan szakmai tartalommal kell bírniuk, így a politikai felhangok, egyoldalú tényállítások dominanciája, avagy érvek és bizonyítékok hiánya mind kizáró tényezőként szolgál majd. Ugyanakkor nagyon tudjuk támogatni a speciális magyar kérdések boncolgatását, akárcsak a nemzetközi (európai uniós) összehasonlításon alapuló írásokat.

A bejegyzések terjedelme ne haladja meg az egy A/4-es oldalt (szokásos Times New Roman, 12-es betűméret, egyszerű sortáv), és szövegszerkesztővel kerüljenek megírásra (tehát ne e-mail szövegtörzsében érkezzenek), s Office kompatibilis formátumban elmentve kerüljenek megküldésre (például doc, docx vagy rtf). Az adatok elvesztését megelőzendő a szöveghez csatolt linkeket lábjegyzetbe szíveskedjen minden író tenni. A versenyből kizáró ok a kézirat bármely korábbi publikálása. Csakis új, eredeti anyaggal lehet pályázni. (Ezt szigorúan ellenőrizni fogjuk!)

A verseny zsűrijében a blog öt szerzője vesz részt. A bírálati szempontok közül kiemelkedik a kézirat tartalmi színvonala (ide értve a szerzői jog helyes értelmezését és alkalmazását), az igénybe vett érvelési módszer, felhasznált források mennyisége, minősége, avagy a széles látókör megjelenítése. A nyelvtan legalább ilyen fontos (bár nem az a döntő).

A bizottság a legjobbnak ítélt 3-4 bejegyzést publikálni kívánja a Szerzői jog a XXI. században blogon. A kézirat benyújtását ennek megfelelően az első nyilvánosságra hozatalhoz való hozzájárulásként értékeljük. A kézirat szerzője ezen felül persze minden szerzői jogát megtartja. (A kéziratok publikálást ugyanakkor szükségképpen nyelvi ellenőrzés fogja megelőzni, vagyis a blog szerzői a publikáláshoz szükséges formai és tartalmi szerkesztésnek alá fogják vetni a kéziratokat.)

Fenntartjuk magunknak a jogot ugyanakkor arra, hogy egy anyagot se jelentessünk meg, illetve egy díjat se osszunk ki, amennyiben a beérkező kéziratok nem érik le azt a színvonalat, amelyet e blogon igyekszünk tartani.

Mindezeken felül a bejegyzés író pályázatunknak szponzorai is vannak/lesznek. A két említett kategória mentén két eltérő szponzort kívánunk felvonultatni. A digitális szerzői jogi kategória névadó szponzora a Licencing Professional Kft., amely használt szoftverek értékesítésével foglalkozik. A Licence Pro a digitális kategória első helyezettjének díjazása mellett egy speciális téma mentén különdíjat is fel kíván ajánlani. Ez a téma pedig a használt (különösen OEM) szoftverekkel kapcsolatos jogkimerülés kérdése. (Érdeklődőknek érdemes olvasgatni a napokban közzétett főtanácsnoki véleményt a UsedSoft ügyben.)

A klasszikus szerzői jogi kategória szponzora a szegedi Maxim Könyvkiadó Kft. lesz, amely elsősorban tankönyveket, útikönyveket ad ki. A Kiadó ugyanakkor a szerzői jog elkötelezett híve, s ezért örömmel állt a kezdeményezés mögé.

Vagyis a szponzoraink jóvoltából három díjazottunk is lesz a versenyen!

A kéziratok benyújtásának határideje: 2012. május 31. Valamennyi kéziratot az alábbi e-mail címre kell benyújtani: mezei@juris.u-szeged.hu. Az eredményhirdetést - a benyújtott pályázatok számának függvényében - ezt követően 2-3 héten belülre ígérhetjük.

Sok sikert kívánok minden szerzői jog iránt fogékony, érdeklődő embernek a munkához. Várjuk az értékes anyagokat!

Üdvözlettel,
a Szerzői jog a XXI. században blog szerzői
Licence Professional Kft.
Maxim Könyvkiadó Kft.

Címkék: ,