Kérdőív kitöltése kéretik

Közérdekű közlemény! Minden, a fájlcserélés témaköre iránt érdeklődő, fogékony blogolvasót arra szeretnék kérni, hogy Szabó András, végzős egyetemista hallgató, öt pontból álló kérdőívének kitöltésével járuljon hozzá egy új, érdekes szakdolgozat elkészítéséhez!

A fájlcserélés témakörével foglalkozók köre - legnagyobb örömömre - folyamatosan nő. Idehaza eddig is több monográfia jelent meg a kérdést illetően, tavaly két doktori fokozatszerzési eljárás témáját adta a P2P fájlcserélés, az Apáthy-versenyen pedig második helyezést ért el egy hallgató kapcsolódó szakdolgozatával. Nemzetközi szinten pedig megszámlálhatatlan mennyiségű forrásra bukkanhatnak a lelkes olvasók. (Ha ügyes leszek, még január végéig befejezek egy rövid kéziratot, amely egy svéd-magyar koprodukcióban készülő empirikus kutatás részét fogja képezni. A tanulmány a The Pirate Bay-t használó magyarok fájlcseréléssel kapcsolatos attitűdjeinek vizsgálatára vállalkozik. Amint erről is lesz bármi publikus anyag, közzéteszem.)

Abszolút kapcsolódik ehhez egy fiatal joghallgató, Szabó András vállalkozása, aki a fájlcseréléssel kapcsolatos büntetőjogi kérdéseket boncolgató szakdolgozatának elkészítéséhez szeretne statisztikailag mérhető számadatokat gyűjteni. Ennek keretében arra kért, hogy népszerűsítsem a blog olvasói körében az általa összeállított kérdőívet. András (aki egyébként tavalyi blogbejegyzés-író pályázatunk harmadik helyezettje volt, tetszik még emlékezni?) a következőképp jellemzi vállalkozását:
"Szabó András vagyok, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának végzős joghallgatója. Szakdolgozatomat a fájlcserélés büntetőjogi vonatkozásai témakörében írom. A magyar internethasználók fájlcseréléshez kapcsolódó büntető- (és ezen keresztül szerzői) joghoz való viszonya tudatosságának, illetve a felhasználók véleményének feltérképezése céljából hoztam létre ezt a rövid, mindössze öt kérdésből álló, anonim kérdőívet. Célom annak a kiderítése, hogy a felhasználók hogyan vélekednek egy-egy fájlcserélési mozzanat, konkrétan a feltöltés és a letöltés jogszerűsége-jogszerűtlensége kérdéséről, illetve hogy helyesnek tartják-e a szerzői jog által védett művek büntetőjogi védelmét. Köszönöm, ha kitöltésével segíti a munkámat!"
A fentiekre tekintettel én is csak azt kérhetem a blog olvasóitól, segítsék a lelkes fiatalembert a minél sikeresebb (értsd: statisztikailag megalapozott) dolgozat elkészítésében azzal, hogy megközelítőleg 1-2 percet rászánnak a kérdőív kitöltésére, amely az alábbi linken érhető el.

Címkék: , ,