Szerzői jog a XXI. században: Nyilvános vélemények az Szjt. módosításáról

Lassan két hete, hogy Parlamentünk elfogadta az Szjt. legújabb módosítását, benne egy rendkívül elszomorító tétellel. A szakma előzetes megkérdezése nélkül a kormány elhappolt és az NKA-hoz irányított több száz millió forintot, melyet eddig az Artisjus a szerzői jogosultak között osztott fel, műveik üres adathordozón, illetve fénymásolás vagy más hasonló módszerrel történő magáncélú többszörözésére tekintettel. Az ügy sokakat nem hagyott nyugodni. Íme egy szubjektív válogatás a pro és kontra érvekből. Szubjektív véleményemmel megfűszerezve.

Először is álljon itt L. Simon László blogbejegyzése, mely ugyan két órával a törvényjavaslat megszavazása előtt már publikálásra került, de - ismételten, két órával a szavazás előtt - első ízben adott értelmesnek szánt indokolást a módosításhoz. L. Simon érvelése cinikus és tévedéseken alapul.

Valójában nem mást mond, mint hogy az NKA sokkal jobb gazdája lesz a 700+ millió forintnak, mivel azt az Artisjus kevésbé hatékonyan kezelte.

L. Simon átlátszó magyarázkodása többeknél kiverte a biztosítékot. Horváth Attila is írt L. Simonnak, de különösen Lovasi András, a Kiscsillag jelenlegi, a Kispál korábbi frontemberének a hangja érte el az ingerküszöböt. Lovasi szubjektív, ám az Artisjusszal kapcsolatban véletlenül sem elfogult, őszinte nyílt levele meglátásom szerint korrektül reagál a kérdéskör társadalmi és politikai oldalára. (Nem mondom, hogy a jogira igen, de e ponton ez mellékes. Az egész módosítás nem jogi, hanem pártpolitikai és pénzügyi természetű.)

L. Simon sem maradt adós a válasszal, vitára kelt Lovasival, habár a magyarázkodás csak mélyíti az éleslátással még rendelkező emberek antipátiáját a magát a kultúra őreként beállító alkotó/politikus irányába. Idézőjelesen mondva imádom az ilyen mondatokat:

L. Simon mintha azt akarná mondani, az NKA jobban fel fogja tudni osztani az Artisjus által - költségek árán - beszedett jogdíjat. No de kérem, az NKA nem jogdíjként akarja felosztani ezt az összeget. Lehet, hogy kultúrára szánja majd, de nem pont azoknak és nem pont abból a célból, azon okból, akik részére és amire nézve ezt a pénzt - a törvény alapján (!) - az Artisjus beszedte. És végül L. Simon záró mondata az átlátszó lebegtetés legkiválóbb példája. Én nem hiszem, hogy ez valaha is így lesz:

"Az Ön által a bevezetőben említett „nagyszabású koncepció” tehát nem hiányzik, azzal azonban tételes formában eddig azért nem találkozhatott, mert azt, ha megengedik, az Önök – zenészek, írók, kiadói szakemberek, fesztiválszervezők – segítségével szeretnénk véglegesíteni."

Lovasi nem maradt adós, még egy válasz levelet írt, amely teljes egészében elolvasható itt. Lovasi helyesen látja, hogy a jogdíjak jogi környezete jelenleg - az Artisjus egyesületi formájából kiindulva - miként határozható meg, s épp ez az, amit a Parlament nem túl helyes módon felülírt:

"Szerintem - már ne bántódjon meg -, de ez egy otromba, autoriter lépés volt, nem egy viszonylag kis számú kedvezményezett ellen, hanem igenis az előadó-szerzői társadalom túlnyomó többsége ellen."

Kár, hogy nem mindenki látja helyesen a történteket. A demokrácia viszont részben attól jó, hogy mindenki meghallgatásra kerül. Audietur et altera pars!

Íme egy teljesen megalapozatlan publicisztika a Magyar Narancsból, amelynek szerzője egyáltalán nem éli meg drámai fejleményként az üres hordozó jogdíjakből befolyt összegeknek az átirányítását (sőt, gyakorlatilag egyet is ért azzal), csak sajnos elfelejti, hogy a jogszabály-változtatás a reprográfiai díjra is kiterjed, amelynek azonban a Magyar Narancs, az úr munkaadója, is haszonélvezője. A szűklátókörűséget, mely abból fakad, hogy ami másnak fáj, az engem csak akkor bánt, ha nekem is fáj, ideje lenne sürgősen felszámolni ebben az országban. Urfi úrnak a Magyar Narancsnál ez sajnos nem sikerült.

És íme a "kedvenc". A cinizmus, a butaság, a szakmai ismeretek totális hiánya, a populizmus, sőt radikalizmus kiváló példaképe a Tutiblog alacsony minőségű írása, amely hibák tömkelegében szenved. Minősíteni is szükségtelen, de a véleménynyilvánítás joga őt is megilleti. Aztán majd döntse el mindenki, hogy mire és kire hallgat. Félek, sokan az egyszerű utat választják, semmit azt, ami vezet is valahova...

Update: szokás szerint lezárás után csúszott be még egy rendkívül érdekes anyag. A HVG közölte az Artisjus reakcióit L. Simon minden alapot nélkülöző megjegyzéseire.