 |
| Cory Doctorow |
Morrison előadását követően angol szót legközelebb már a keynote speaker Cory Doctorow-tól hallhattunk. A kanadai származású, de jelenleg Londonban élő és alkotó író, blogger, szerzői jogi aktivista inspiratív, de tagadhatatlanul populista előadásában azt vette szemügyre, hogy a digitális környezet és az abban jelentkező (és fennmaradó) üzleti modellek miként hatnak az alkotóművészetre és a szerzői jogokra. Doctorow, bár Arthur C. Clarke-ra utalt mintaként, szerintem az Asimov féle három törvényre gondolhatott, mikor beszédének velejét a "három szerzői jogi törvényre" építette. Ezek közül az első szerint "ha egy törvény nem adja kezedbe a kulcsot az ajtó felnyitásához, akkor az a törvény nem jó neked". Ennek keretében világos kritikáját adta a DRM rendszereknek, oda lyukadva ki, hogy valójában a DRM alkalmazása a szerzők és a kiadók kezét is erősen megköti például az e-könyvek piacán, amelyet az Amazon és a Hachette vitája is igazol. (Erről én is
írtam korábban.) A második törvény szerint "attól, hogy híres vagy, még nem leszel gazdag, de ahhoz, hogy gazdag légy, híresnek kell lenned". Az iménti szillogizmus paradoxona leginkább abban rejlik, hogy hiába népszerű valaki az internet világában, az nem szükségképpen eredményezi azt, hogy az átlag felhasználó fizetni is fog a tartalmakért. Másrészt ugyanakkor a egy hasonló paradox, de érthető problémára is felhívta a figyelmet Doctorow. A közvetítő szolgáltatók számának (többek között fúziók vagy megszűnések okán való) csökkenése összességében versenyt korlátozó hatással bír, ami viszont nem eredményezi a befolyó bevételek hatékonyabb, a szerzők számára kedvezőbb szétosztását. (Bevallom őszintén, ez utóbbi érvet se megerősíteni, se cáfolni nem tudom.) A harmadik törvény szerint pedig "az információ nem akar szabad lenni; az emberek akarnak szabadok lenni". Doctorow véleménye szerint ugyanakkor napjainkban annak lehetünk szemtanúi, hogy a "21. század idegrendszerét", vagyis az internetet egyre többen akarják ellenőrzés alá vonni. És ebben nem is csak a DRM technológia a ludas, hanem épp az olyan rendszerek, mint a Content ID a YouTube-tól, a nagy kábelszolgáltatók, akik egyben tartalomszolgáltatók is, és a netes semlegesség felszámolásában érintettek, avagy épp a Netflix és az Apple, akik "lock-in" hatással magukhoz kötik a felhasználókat. (Szóltam előre, hogy populista lesz az előadás, de ettől sok szempontból jogosak a kritikák. Ami igenis meglepő, hogy Doctorow nem pro-copyright, sokkal inkább pro-author koncepciót ismertetett az előadásában.)
 |
| Mezei Péter (photo: Rafael Nowak) |
A folytatásban - elég izzasztó módon - én következtem, és bevallom, nehéznek találtam úgy nekivágni egy konferencia-előadásnak, hogy tudtam: csak 10 percem van csupán, és épp előttem ért véget egy tartalmas, gondolatébresztő prezentáció. No de azért, elmondtam, amire csak az időmből futotta mindent a jogkimerüléssel kapcsolatos koncepciómról. Ezek után még az én panelemben Irina Baralinc foglalta össze kutatásait az "intellectual privacy" témakörben. A kiinduló pontot a szerzői jog és a véleménynyilvánítás szabadságának ütköztetése adta, majd erre következett esettanulmányként a magánszféra kérdése a Facebook példáján keresztül. (Mindez összességében nem eredményezett koherens anyagot, de érdekes volt ezt a nézőpontot is hallani. Milada Jedrysik egy figyelemre méltó lengyel kutatási projektről számolt be, amelyben jogászok, szerzők, felhasználók és "aktivisták" egyaránt részt vettek, és arra a kérdésre keresték a választ, hogy 25 év múlva vajon hol tart majd a szerzői jog. Mordorként jelölték meg - s ennyiben kicsit egybecsengtek gondolataik a Doctorow által vázoltakkal - azt az állapotot, ahol a kreatív ipar kevesek kezében összpontosul, ami a terjesztési csatornák leszűkülését eredményezheti. "Mumin-völgyi paradicsomként" határozták meg ugyanakkor a monopóliumok gyakorlati felszámolásával és a szerzői jogvédelem időtartamának lecsökkentésével járó azon állapotot, ahol senki nem lehet domináns szereplője a tartalomiparnak, viszont ily módon sokkal szélesebb körben juttathatják el műveiket a közönséghez az alkotók. (Meg kell hagyni, ez a nézőpont a Joost Smiers által néhány éve kifejtett
állásponttal függ szorosan össze, amelyet én legalábbis kritizáltam egy tavalyi tanulmányomban.)
 |
| Yngve Slettholm |
Yngve Slettholm, a norvég Kopinor közös jogkezelő szervezet jogásza tartotta, aki előbb általánosságban a Kopinor sikereiről, illetve a kiterjesztett közös jogkezelésről beszélt, majd a néhány éve életre hívott Bookshelf projektről számolt be. Ezek szerint a norvég könyvtárak 0.04€/betöltött oldal/év jogdíj ellenében norvég IP címről bárki számára lehívásra hozzáférhetővé tehetik valamennyi Norvégiában kiadott (és a norvég nemzeti könyvtár által digitalizált) könyvet, melyek száma jelenleg 160.000 kötetre tehető. 2017-re az ebből befolyó jogdíj összege 1.8 millió euróra lesz tehető. Slettholm konklúziója szerint a megoldás az engedélyeztetésben rejlik! (Bárcsak ennyire könnyű lenne ez idehaza is.) Végül az est utolsó izgalmas prezentációját Vladimir Kharitonov tartotta, aki az orosz könyvpiac problémáiról számolt be. (Kevés szerzői jogi relevanciával, de ettől még érdekesnek bizonyult az ő 10 perces beszéde is.) Megtudhattuk, hogy az elmúlt 10 évben közel felére esett vissza a kiadott kötetek átlagos példányszáma Oroszországban is, a kiadott könyvek 44%-a ráadásul csak 500-1000 példányt számlál. (Egy kétszáz milliós országban!) 2009 és 2014 között azok száma, akik saját bevallásuk szerint nem szoktak olvasni, 27%-ról 36%-ra ugrott fel, ugyanakkor azok száma, akik az interneten olvasnak és vásárolnak irodalmi műveket, 5%-ról 18%-ra gyarapodott. Ugyancsak érdekes - bár sejthető - információ, hogy Oroszországban számtalan klasszikus és modern író munkái egyáltalán nem hozzáférhetők.
Folytatás holnap a második nap eseményeivel.
