A alperes fellebbezésében előadta, hogy egyfelől a jogdíjfizetési kötelezettség mind a szerzői jogdíj iránti igény, mind pedig a szomszédos jogi jogdíj iránti igény tekintetében is kizárólag a nyilvánossághoz közvetítéssel keletkezik. Másfelől az Európai Bíróság ítélete - a felperes által sem vitatottan - az Európai Közösség tagállamaiban joghatállyal rendelkezik, ennek alkalmazása nem függ bejelentéstől, azt ettől függetlenül alkalmazni kell. A felperes az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.
A másodfokú bíróság az alperesi fellebbezésnek adott kisebb részben helyt az alábbi indoklással, amit a továbbiakban minden esetben idézek a jogerős ítéletekből a pontosság kedvéért, ha valaki esetleg hivatkozni szeretne majd keresetírás közben:
"Az elsőfokú bíróság arra helytállóan mutatott rá, hogy a felperesi jogkezelő szervezet az általa érvényesített szerzői és szomszédos jogi díjigények érvényesítése körében önmagában a zeneszolgáltatás megvalósulását tipikusan a zenefelhasználás helyén rögzített, az alperes által aláírt adatszolgáltatási lappal eredményesen bizonyítja, és ilyenkor a bizonyítási teher valóban megfordul."
"E felhasználást illetően pedig a korábbi időszakhoz képest, a bejelentett adatszolgáltatási lapban foglalt adatokban semmilyen változás nem történt. Ebből következően az alperest változás-bejelentési kötelezettség sem terhelte, így ennek „elmulasztása" önmagában nem alapozhatja meg a felperes jogdíjigényét."
"Ennek megfelelően amennyiben a Szjt. szabályaiban a jogdíjfizetési kötelezettséget érintően módosítások következnek be, ez a jogdíj beszedésére jogosult közös jogkezelő szervezet felperesre, és a felhasználó alperesre is kötelező hatállyal bír, annak alkalmazása nyilvánvalóan nem függ a jogszabályváltozás kötelezett általi bejelentéstől."
"Tévedett tehát az elsőfokú bíróság, mikor az alperesnek az Európai Bíróság 2012. március 15. napján kelt, C-135/10. számú ítéletére történő hivatkozását érdemben nem vizsgálta, az alperes „bejelentésének elmulasztására" hivatkozással."
"A „nyilvánossághoz közvetítésnek a 92/100 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése értelmében vett fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az nem terjed ki az alapügyben szereplőhöz hasonló fogorvosi rendelőben, szabadfoglalkozású tevékenység keretében, olyan páciensek számára történő ingyenes hangfelvétel-sugárzásra, akik ebben akaratuktól függetlenül részesülnek. Ennélfogva az ilyen sugárzás a hangfelvétel-előállítók számára nem keletkeztet jogot díjazásra."
"(...) a nyilvános előadásnak a Szjt. 24.§ (3) bekezdése szerinti speciális, a szerzői jogdíj fizetési kötelezettséget kiváltó egyedi meghatározása, a mű felhasználását jelentő egyéb más (felhasználási) tényállásokhoz, így a szomszédos jogi jogdíjigényt megalapozó elkövetési magatartáshoz (nyilvánossághoz közvetítés) képest is egy speciális, önálló rendelkezés."
"Az így megfogalmazott - szerzői jogdíj fizetési kötelezettséget keletkeztető - felhasználási magatartás tehát a nyilvános előadás, és nem a „nyilvánossághoz közvetítés", így előbbinek az utóbbi nem is fogalmi eleme."
"Nem azt kell tehát vizsgálni a felperes szerzői jogdíj iránti követelésének megalapozottságánál, hogy az alperes által megvalósított magatartással megvalósult-e a nyilvánossághoz közvetítés, hanem kizárólag azt, hogy az alperesi magatartással történt-e nyilvános előadásnak minősülő felhasználási magatartás."
"Az így elkülönült, sajátos szabályozási jellegből eredően az Európai Bíróság C-135/10. számú ítélete a nemzeti, magyar szerzői jogon alapuló jogdíj fizetési kötelezettséget nem érinti, ennek megítélése körében a „nyilvánossághoz közvetítés" Európai Bíróság általi értelmezése érdektelen."
"Ugyanakkor az alperes által megvalósított zenefelhasználás mindenben megfelelt a Szjt. 24.§ (3) bekezdésében speciálisan definiált nyilvános előadás fogalmának, ezért ennek megfelelően az Szjt. idézett rendelkezései szerint az alperest a szerzői jogdíj megfizetésének a kötelezettsége, az általa hivatkozott ítélettől függetlenül terheli."
Győri Ítélőtábla (Pf.I.20.183/2013/3. szám)
A következő perben a közös jogkezelő egy vendéglátóipari egység helyszíni ellenőrzése során állapított meg jogdíjfizetési kötelezettséget. A felperes a helyszíni ellenőrzés során során észlelte, hogy a korábbi készülékek közül egy televíziókészülék továbbra is ki van helyezve az üzlettér és az ahhoz kapcsolódó konyha, illetve egyéb helyiségek között. A képernyő az ellenőrzéskor nem az üzlet felé nézett és a televízión az ellenőrzés időpontjában zeneszolgáltatás nem volt.
Az ellenőrzés alkalmával ún. adatszolgáltatási lap és felhasználási engedély elnevezésű iratot töltött ki, amelyet az alperes alkalmazottja aláírt és azon a cég bélyegzőjét is elhelyezte. Ezt követően a felperes számlát bocsátott ki az alperes felé az alperes a fizetési felszólításnak nem tett eleget, mivel a felperes követelését vitatta.
A felperes arra hivatkozott, hogy az adatlap és felhasználási engedély aláírásával az alperes a nyilvános zeneszolgáltatás tényét elismerte, és a felek között felhasználási szerződés jött létre. Eltérő álláspont esetén, szerződés hiányában az alperes zenefelhasználása jogsértő volt, amelynek következtében a jogosulatlan felhasználó alperes köteles a jogsértéssel elért gazdagodás megtérítésére, ennek minimális összege a jogszerű felhasználás esetén járó jogdíj.
Az alperes előadta, hogy a televíziókészülék nem az üzlettérben volt kihelyezve és az nem is a közönség számára volt rendszeresítve, hanem az az alperes dolgozóinak szórakoztatására szolgált az ellenőrzést évekkel megelőző időszakban. A készülék a nyilvánosság felé műsort nem szolgáltatott, az üzemen kívül volt. Az adatszolgáltatási lap aláírója pedig nem volt az alperes képviselőjének tekinthető.
Az elsőfokú bíróság a felperesi kérelmet alaptalannak találta. Megállapította ugyan, hogy a felperes jogosult volt ellenőrizni az alperesi zenefelhasználást azt követően is, hogy az alperes a szerződést felmondta. Az alperesi védekezésnek azonban helyt adott a Legfelsőbb Bíróság 1993. évi 240. számú eseti döntésében megnyilvánuló gyakorlatra tekintettel, így a felperes által rendszeresített adatszolgáltatási lap és zenefelhasználási engedély című okirat, mint szerződés nem jött létre a felperes és az alperes között. Utalt továbbá a kialakult ítélkezési gyakorlatra, amely szerint a nyilvánosság részére nyitva álló helyiségben elhelyezett, zeneszolgáltatásra alkalmas készülék esetén a vendéglátóipari egységben a zeneszolgáltatás tényét vélelmezni lehet, azonban hangsúlyozta, hogy ez a vélelem megdönthető.
Az elsőfokú bíróság meglátása szerint életszerűtlen ugyanis, hogy egy, az üzlettér szélén, kifejezetten az üzlettéren kívüli helyiség-részen elhelyezett televíziókészülék szolgáltatna a vendéglátóipari egység vendégei részére zenét. Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, amelyben az elsőfokú ítélet megváltoztatásával az alperes kereset szerinti marasztalását kérte. A másodfokú bíróság szerint a felperesi fellebbezés nem volt alapos az alábbiak szerint:
"A Fővárosi Ítélőtábla egyetért az elsőfokú bírósággal abban, hogy a felperessel kötött megállapodás nem minősül a helyben megszokott szerződésnek egy kávézó tekintetében, figyelemmel a szerződő felek személyére és a szerződés tárgyára is, továbbá kávézó, illetve szendvicsbár esetében nem szükségszerű annak feltételezése sem, hogy ott nyilvános zeneszolgáltatást nyújtanak."
"Az alperesi alkalmazott írásos nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy nem volt tisztában a megállapodás tényével és aláírása jogi jelentőségével."
"Mindebből az következik, hogy a perbeli felhasználási szerződés tekintetében a helyszínen talált alkalmazottat az alperes képviselőjének nem lehet tekintetni, és eljárását az alperes utóbb sem hagyta jóvá (Ptk. 221. § (1) bekezdés), hiszen a felperes által küldött jogdíjfizetési értesítőben foglalt összeget nem fizette meg, a felperes követelését vitatta, ezért felhasználási szerződés a felek között nem jött létre."
"A vendégek rendelkezésére álló helyiségben üzemképes állapotban elhelyezett televíziókészülék esetén pedig vélelmezhető, hogy a készüléken keresztül zeneszolgáltatás is történik, mely zeneszolgáltatás csak a jogszabályban meghatározott szerzői díj megfizetése ellenében jogszerű. Ez azonban nem törvényi vélelem, pusztán a bizonyítékok mérlegelése során ad eligazítást a bíróságnak."
"Az ellenőrzés időpontjában zeneszolgáltatás nem folyt, míg a televíziókészülék az üzlettér szélén, kifejezetten az üzlettéren kívüli helyiség-részen került elhelyezésre. A vendégek a csatolt fényképek szerint túlnyomórészt az üzlet előtti teraszon fogyasztanak, annak ténye pedig nem ellenőrizhető, hogy a televíziókészüléken esetlegesen szolgáltatott zene egyáltalán kiszűrődik-e az üzlet előtti területre."
Fővárosi Ítélőtábla (8.Pf.21.038/2013/4. szám)
Hosszúra nyúlt percsokromat egy kissé "akciódúsabb" jogesettel folytatnám. A felperes a tematikának megfelelően itt is közös jogkezelő volt, az alperes pedig hasonlóan az előző jogvitához egy vendéglátóipari egység. A közös jogkezelő több ízben tartott ellenőrzést a vendéglátóhelyen. Az ennek során kiállított, és az alperesi alkalmazott által aláírt adatszolgáltatási lap szerint a sörözőben televízió és zenegép volt elhelyezve. A következő ellenőrzésről készült adatszolgáltatási lap a fentivel azonos adatokat tartalmazott azzal, hogy azt az alperesi alkalmazott nem írta alá, míg a legutolsóként kiállított adatlap szerint a sörözőben csak televíziókészülék volt elhelyezve, ezt az alperes alkalmazottja aláírásával igazolta.
A felperes képviselője ezután ismételten ellenőrzést kívánt tartani az alperes által üzemeltetett sörözőben, amelynek foganatosítására - a közte és az alperes között kialakult szóváltásra és dulakodásra tekintettel - rendőri segítséggel került sor. Az ez alkalommal kiállított adatszolgáltatási lap tartalma szerint a vendéglátó üzletben televíziókészülék és zenegép volt fellelhető. Az adatszolgáltatási lapot az alperes részéről senki nem írta alá, az intézkedést foganatosító rendőrök feljegyzésének tartalma ugyanakkor megegyezik az adatszolgáltatási lapon feltüntetettekkel.
A felperes a fizetési meghagyással indult eljárásban előterjesztett kereseti kérelmében szerzői jogdíj és ennek kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Elismerte, hogy az ellenőrzés időpontjában az üzlethelyiségben televízió és zenegép volt elhelyezve, állítása szerint azonban a televízió a biztonsági kamerarendszer részét képezte, a zenegép pedig működésképtelen állapotban volt, adathordozója kiszerelésre került, azt rendeltetésszerűen használni nem lehetett. Hivatkozása szerint korábban már bejelentette a zeneszolgáltatás megszűnését, ezt a felperes elfogadta, részére számlákat nem küldött.
Az elsőfokú bíróság a felperesi kérelemnek adott helyt. Határozatában utalt a kialakult bírói gyakorlatra, amely szerint ha a közönség számára nyitva álló vendéglátóhelyen zeneszolgáltatásra alkalmas eszközt helyeznek el, a zeneszolgáltatást vélelmezni kell. Kiemelte, hogy a perbeli követelés alapjául szolgáló adatlap mellékletét képező fényképfelvételek szerint a zenegép jó állapotban volt, önmagában a kora nem zárta ki, hogy azon zeneszolgáltatást lehessen végezni, emellett az ellenőrzés időpontjában az alperes képviselője nem hivatkozott sem arra, hogy a zenegép működésképtelen, sem arra, hogy a televíziókészülék csupán a biztonsági kamera által felvett felvételek megtekintésére szolgál. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, annak megváltoztatása, a kereset elutasítása, míg másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezése iránt.
A másodfokú bíróság a fellebbezést alaptalannak találta:
"(...) az alperes szerzői jogdíj megfizetésére köteles. E vélelem megdönthető annak bizonyításával, hogy az adott készülék zene, avagy műsor szolgáltatására objektíve nem alkalmas, illetve az eredeti funkciójának megfelelő célra nem kerül felhasználásra."
"Nem hagyható figyelmen kívül az alperes ellenőrzés során tanúsított magatartása sem, nevezetesen, hogy az ellenőrzést meghiúsítani igyekezett, nem tanúsított együttműködő magatartást. Az, hogy végső soron rendőri segítséggel volt az ellenőrzés foganatosítható, arra utal, hogy nem kívánt számot adni az üzlethelyiségben elhelyezett eszközökről (televízió, zenegép), mentesülni kívánt a jogdíjfizetési kötelezettség alól. Ellenkező esetben nem tiltakozott volna az ellenőrzés lefolytatása ellen, illetve nyomban hivatkozott volna arra, hogy a zenegép működésképtelen, a televíziókészülék pedig nem műsorszórási célokat szolgál, hanem a kiépített kamerarendszer részét képezi."
"Ilyen tartalmú nyilatkozatot azonban az alperes az ellenőrzés során nem tett, s bár az ellenőrzésről készült adatlapot nem írta alá, arra megjegyzésként sem vezette rá a fenti védekezését. Az eljáró rendőrök tanúvallomása szerint az alperes az ellenőrzés során nem hivatkozott az eszközök működésképtelenségére, illetve eltérő funkciójú használatára, e vallomások objektivitásához pedig kétség nem fér, így azok a zeneszolgáltatás vélelmének alátámasztásául szolgálnak."
Szegedi Ítélőtábla (Pf.II.20.514/2013/6. szám)
A most bemutatásra kerülő utolsó perben a közös jogkezelő felperes a vendéglátó üzlet alperestől az általa befizetni elmulasztott jogdíj megfizetését kéri. Felperes kereseti kérelmében előadja, hogy a vendéglátó üzlet 2008-ban eleget tett a szerzői jogdíj megfizetésének, majd 2009-től az alperes a jogdíjfizetésének választott módjáról nem nyilatkozott. Erre tekintettel a 2009 és 2010 évek során számlát nem állított ki az alperes részére. A Vám- és Pénzügyőri Hivatal 2010-ben jövedéki ellenőrzés során megállapította, hogy a zenegépeken 2009. és 2010. években a merevlemezek tárolójára a jogdíj megfizetése nélkül zeneműveket másoltak fel, ezért azokat lefoglalta.
A felperes előadta, hogy a bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt nem került sor a számlák megküldésére. A fizetési kötelezettség elmulasztása miatt hangfelvételenként 320 forint és annak általános forgalmi adóvak növelt összegét kell utólag díjként a kötelezettnek megfizetni. a hangfelvételek száma 5955, illetve 5092 volt a két zenegépen. A felperes a gazdasági társaság, mint II. rendű alperes mellett annak tagját, az ügyvezetőt is perbe fogta I. rendű alperesként,
Az alperesek a kereset elutasítását indítványozták. Az I.r. alperes a felperessel szemben fennálló jogviszony hiányára hivatkozott, mert a gépek a II.r. alperes tulajdonában álltak. A II.r. alperes azzal védekezett, hogy nem kapott a felperestől 2009-től kezdődően számlákat és a bejelentés ismételt megtételének kötelezettségére vonatkozó tájékoztatást.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte a II.r. alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 171.450 forintot, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezését helybenhagyta. Megállapította továbbá, hogy az I.r. alperes a szerzői jogdíjfizetési kötelezettségnek nem alanya, ezért a kereset vele szemben alaptalan. Ezt követően a felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezését helybenhagyta. A jogerős ítélet ellen, jogszabálysértésre hivatkozással a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melynek kapcsán a Kúria az alább meglátásokat tette azt alaptalannak találva:
A Kúria a Pfv.IV.21.272/2012/7. számú határozatában a közös jogkezelő szervezet által kiadott jogdíjközlemény jogi természetét illetően - annak az általános szerződési feltételekre vonatkozó szabályok alapján történő megtámadhatóságával összefüggésben - tartalmilag már kifejtette azt az álláspontját, hogy a közös jogkezelő felperes az Szjt. rendelkezéseinek felhatalmazása alapján kizárólag a szerzőket megillető jogdíj behajtását és a jogosultak részére való kifizetését végzi, azaz a felperes sem általános, sem egyedi hatályú szerződéseket a díjfizetésre kötelezettekkel nem köt.
"A közös jogkezelő szervezet által elkészített és a miniszter által jóváhagyott, a Magyar Közlönyben közzétett jogdíjközlemények a magyar jogrendszernek rendkívül sajátos eszközei, mert egyfelől nem minősülnek jogszabálynak, másfelől a jogszabály előírásai és felhatalmazása alapján jogosult a felperes azokat meghatározni. Ezen túlmenően nem minősülnek e jogdíjközlemények szerződésnek, azon belül általános szerződési feltételnek sem, ugyanakkor tartalmilag a jogszabályon alapuló szerzői jogdíjfizetési kötelezettségre vonatkozóan általános jelleggel határozzák meg a díjfizetési kötelezettség jellegét, valamint a szolgáltatás és ellenszolgáltatás arányát."
"A fentiekből következik, hogy a jogdíjközlemény a jogszabály által meghatározott kötelmi kötelezettség teljesítésével kapcsolatos technikai szabály, amely a fizetendő jogdíj mértékét, a fizetés módját, valamint a felhasználás egyéb feltételeit határozza meg."
"(...) amennyiben a felperes a felhasználás bejelentését követően a jogdíjfizetés módjára vonatkozó, évenként teendő nyilatkozat elmulasztására a jogosulatlan felhasználás jogkövetkezményét kívánja alkalmazni, elvárható, hogy erről a fizetésre kötelezetteket tájékoztassa."
Kúria (Pfv.IV.21.805/2013/4.szám)
A sorozat következő részében mindössze egyetlen pert fogok bemutatni, azt azonban annál részletesebben. Remekül összekapcsolható
Mezei Péter: A fájlcsere dilemma c. könyvének alcímével, - A perek lassúak, az internet gyors - ugyanis feltehetőleg a magyar jogrendszer egyik leghosszabb idejű, 14 éve tartó szerzői jogi jogvitájára került pont, mely máskülönben további legekkel is jellemezhető, ugyanis talán a legbagatellebb másfél millió dolláros szerzői jogi per, ami valaha is a magyar bíróságok előtt folyt.