Breaking News: részítélet a Deezer perben

Nem akarom más dicsőségét elorozni. Ezért nem is fogok hosszan - saját szavakkal - írni arról a kiemelkedő jelentőségű perről, amelyről nyilvánosan egyelőre keveset hallhattunk. Eddig. Rövidesen ugyanis ez az egyik legismertebb szerzői jogvita lehet hazánkban. Az Előadóművészi Jogvédő Iroda pert nyert a Deezerrel szemben.

Az EJI honlapján megjelent sajtóközlemény a következő bekezdéssel indít:
"Budapest, 2016. április 8. Az EJI (Előadóművészi Jogvédő Iroda) fontos győzelmet ért el a Deezer internetes streaming zeneszolgáltató ellen indított próbaperében, amelynek célja, hogy az előadók díjazást kapjanak hangfelvételeik internetes felhasználása után. A több mint két évvel ezelőtt kezdődött eljárásban ma részítélettel adott igazat az előadóknak a bíróság."
A per rövid történetét (és a háttérszabályokat) ugyan nem tartalmazza az EJI sajtóközleménye, ám azok viszonylag könnyen világossá válhatnak a hírből. Ahogy az elsőfokú részítélet jelentősége és a zenészek szempontjából fennálló relevanciája is. Tessék csak olvasgatni! Amint pedig további nyilvános információink lesznek, azokra is külön ki fogunk térni!

Címkék: , , , ,